Segítünk, kiben bízhatsz a csillagjegye alapján, és kiben nem
Fotó: IMAXtree/Getty Images/Shutterstock/GLAMOUR
Kos
Ha jót akarsz magadnak, a legféltettebb dolgaidat semmiképp ne egy Kossal oszd meg! Nem szándékosan, de hajlamos azt kikotyogni másoknak. Ha pedig kiderül, és számon kéred, előrántja a kardját, és felháborodva ellentámadásba lendül, miszerint nem is tudta, hogy ez titok.
Bika
Ha Bika jegyű a legjobb barátod, akkor biztos lehetsz benne, hogy titkaid nagyon jó helyen vannak. Ennek két oka van: az egyik, hogy jobban szeret magával foglalkozni, ezért különösebben nem izgatják a titkok, plusz - szerencsére - nem is szeret mások bizalmával visszaélni. Arra vigyázz, hogy ne legyél időközben az ellensége, mert sajnos hajlamos arra, hogy a számára megfelelő pillanatban ellened fordítsa a dolgot.
Ikrek
Imádom az Ikreket, és érzelmi szálak is fűznek hozzájuk, de nem az erőssége, hogy vigyázzon mások titkaira. Nem azért, mert rosszindulatú, hanem mert annyira szereti a saját hangját hallani és környezetét ámítani, hogy fel sem tűnik neki, hogy közben szépen lassan mindent kikotyog.
Rák
A Rák jegyű személy az egyik legérzékenyebb típus - nagyon jó hallgatóság, és mindenhez van egy kedves szava, abszolút rád tud hangolódni. Alapvetően nincs gond vele, mert tud titkot tartani, de nagyon fontos, hogy ne bántsd meg, mert olyankor képtelen uralkodni az érzelmein - és a rábízott titkokon is.
Oroszlán
Magasan ő az egyik legmegbízhatóbb csillagjegy, aki tud titkot tartani, már csak azért is, mert nem más dolgaival, hanem leginkább a sajátjával akar hencegni - ráadásul ő maga sem szereti a titkokat. Ha a szavát adja valamihez, soha nem szegi meg, így bízhatsz benne.
Szűz
Neki el sem kell mondanod a titkaidat, ugyanis nagyon ügyesen kilogikázza. Szereti a titkokat, és még jobban szereti, ha azt gondolja, hogy a bizalmasa vagy. Próbál segíteni, megoldásokat keres, agyal, kategorizál. Azért csak okosan.
Mérleg
Na ez egy furcsa jegy: ha azt szeretnéd, hogy valami napvilágra kerüljön, akkor mondd el egy Mérleg jegyűnek. Olyan, mintha bemondanád a rádióban, azonnal napvilágra kerül. Viszont, ha nagyon komoly dologról van szó, azt titokban tudja tartani, abban biztos lehetsz.
Skorpió
Kicsit olyan, mint a Szűz - ha nem mondod el neki, akkor is rájön, ugyanis mindent kifürkész. Imádja a kis titkokat. Ha ő maga jön rá a titkodra, magában tartja, mert nem egy pletykás típus. Ha te mondod el neki, ameddig a barátja vagy, biztos lehetsz benne, hogy megtartja, ha azonban az ellenségeddé válik, akkor van rá esély, hogy visszaél vele.
Nyilas
Hasonlóan, mint az Ikrek, ő is szeret pletykálni. Nála sem tudatos, egyszerűen imád szerepelni, nagyon kíváncsi természet, és sosem rosszindulatból beszél ki, egyszerűen csak úgy alakul. Ez viszont pont elég ahhoz, hogy ne bízz rá olyan dolgot, aminek súlya van.
Bak
Fegyelmezett, hűséges, diszkrét, és mindenkor megbízhatsz benne. Igazi magányos farkas, és titkaid a legjobb helyen vannak nála. Olyan, mintha széfbe zárnád, nincs okod aggódni. A kicsinyes beszélgetések abszolút hidegen hagyják.
Vízöntő
Mivel minden titkot kielemez, szellemileg átgondol, így megeshet, hogy egy beszélgetés alkalmával az általad megosztott titkos információt nyilvánosságra hozza, és közben eszébe sem jut, hogy nem kellet volna. Ha számon kéred tőle, egy pillanat alatt kimagyarázza magát.
Halak
Mivel az élete csupa ábrándozás, lényegében arra sem emlékszik, hogy titkot mondtál neki. Számára az csak egy szimpla beszélgetés, miközben a háttérben folyamatosan megy a romantikus mozi és az állandó fantáziálás - ettől függetlenül a titkaid jó helyen vannak nála, sosem élne vele vissza, vagy bántana meg azzal, hogy kibeszél..